Tizenegy bemutatóval készül a Csiky, Vidnyánszky Attila rendezi a díszelőadást

Bogdán Erik 2019-05-13 16:40:57.000000
- Nagy utat tettünk meg 2016 novembere óta, amikor is ki kellett kiköltöznünk a színház épületéből , mert megkezdődött a felújítás – vezette fel a kaposvári Csiky Gergely Színház évadismertető sajtótájékoztatóját Fülöp Péter, a teátrum igazgatója.

. – Bár néhányan szerették volna, a színház nem omlott össze, sőt, megerősödött – jelentette ki, majd adatokkal próbálta alátámasztani állítását: az eltelt két és fél évben 40 új bemutatót tartottak, 909 előadást játszottak – ebből 142-t házon kívül -, s 23 fesztiválon vettek részt. Arról viszont nem beszélt az igazgató, mennyivel esett vissza a bérletesek száma…

Komoly tervekről viszont igen, az új épületben a magyar színházi élet meghatározó tagjává akar válni a társulat, mely több intézménnyel is együttműködik a jövőben, emellett a színház cirkuszi és balettelőadásoknak, divatbemutatóknak és kiállításoknak is otthon ad majd.

- A következő évben szeretnénk elérni a százezres látogatószámot – jelentette ki az igazgató, a jelenlegi nézőszám viszont szintén nem hangzott el. Fülöp Péter arról is beszélt, elindítottak egy mecenatúra programot, melyhez elsőként a Schneider Autóház és a Saxoo London csatlakozott.

Azt Szita Károly polgármester is elismerte, nehéz két és fél évadot tudhat maga mögött a társulat, melyre október 23-án nyitó díszelőadás vár. Fekete Péter kulturális államtitkár pedig arról beszélt, hogy Kaposvár lesz az első vidéki város, ahol befejeződik egy színház-felújítás, méghozzá szerinte balhé nélkül - úgy látszik, vagy nem hallott például a kaposújlaki erdőszélen illegálisan lerakott bontási hulladékról, s hogy az egész akciót ráverték egy alvállalkozóra, aki végül öngyilkos lett, vagy ez nála nem érte el a balhé kategóriát…

A jövő évi műsortervet Olt Tamás művészeti igazgató ismertette, s ő mutatta be a társulat új tagjait is: négy fiatalt a Kaposvári Egyetem végzős színészhallgatói közül szerződtettek, Voith Ági, Szalma Tamás, Mészáros Tibor és Krajcsi Nikolett is csatlakoznak a társulathoz, melyhez egy év szünet után visszatér Hüse Csaba. Az évadnyitó díszelőadást rendező Vidnyánszky Attila kiemelte, nyolc éve nem vállat évad közbeni rendezést, ám a kaposvári megkeresésnek nem tudott ellenállni.

A Csiky Gergely Színház 2019-20-es évadának bemutatói:

DarabRendezőBemutató előadás ideje
NAGYSZÍNPAD:  
Csiky Gergely: BuborékokVidnyánszky Attila2019.  október 23.
Peter Stone: Sugar – Van aki forrón szeretiVerebes István2019. december 20.
Anton Pavlovics Csehov: CseresznyéskertDavid Doiasvili2020. március 20.
Kálmán Imre: CsárdáskirálynőKeresztes Attila               2020. május 8.
KAMARA:  
Tasnádi István: KartonpapaTasnádi Csaba2019. november 23.
Lev Tolsztoj: Legenda a lórólIlja Bocsarnikovsz2019. december 20.
Alexandre Dumas-Jean-Paul Sartre: Kean, a színészHorváth Illés2020. május 2.
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI ELŐADÁSOK:  
Presser-Sztevanovity D.-Horváth: A padlásBergendi Barnabás2019. november 5.
Fekete István: TüskevárOlt Tamás2020. február 13.
PÖTTÖM BEMUTATÓ:  
Jiránek-Sebánek: Bob és BobekGulyás Anna 2020. március 17.
KOPRODUKCIÓK:  
Török Tamás: DámákTörök Tamás2019. július 25.  
DiPietro: Ügyes kis hazugságokSzalma Tamás2019. augusztus 8.

Szerző KPSVR.hu

Fotó: Kiss Nikolett

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.